Profán triptychon
Középső rész, egy még házzal
| Iszonyú délután… Szép rettenet… |
| Két tarka és egy fekete kutya |
| fogad a már kerítés-sincs megett, |
| ahol az útnak sincsen útja, |
|
| de rajta megyek, ahol a többiek, |
| kinyílik… Egy konty fészke libeg |
| kő szárfa-rámák közt zöld semmibe. |
|
| Bosch rakta kép… Madár kisértet, |
| Az idő nyers vázlata éget. |
| Tülök szavát bent jól hallani. |
|
| A vak tükörre sorba föltapadva, |
| most egymásután, akár a film |
| leválnak; egyik, majd a másik arca, |
|
| Kerek torony, szép fehér kályha, |
| tornácról rejtett folyosó. |
| Az elveszett gyerek csontváza |
| jegesen fénylik, mint a hó. |
|
| A mordály-csőben állatok s egy lélek |
| vonít zöld puskaállvány plüssén. |
| A pálcák lovakat cseréltek. |
|
Az egyik szárny, megérinthető talányokkal
| Gerendát bikavér?… Attól lehet… |
| A füstölőből most ki lép elő? |
| Kiknek talpától reng a mennyezet? |
|
| fehér és másutt csupa lyuk. |
| Font rácson át gyümölcsös?… Sírkert?… |
| Törzzsel-lombbal az álmuk |
| s nem hozza vissza semmi szent. |
|
| Hiába… Fejetlen mind a kettő… |
| Donát és Vendel és e festmény |
| kiszúrt szemén át dupla cső |
| és puskaport köp rám a fény. |
|
| Ez, vagy ezt sem?… S ki hagyta ezt, |
| az elvittek, sorba eladtak? |
| Kié volt és mért, hogy nem ereszt |
| a volt, e hely, az ablak?… |
|
| e pincék fölött is dohosba |
| megjövök. Beállok e semmibe |
| villogó fogak közt forogva. |
|
A másik szárny, csellóval, holddal
| Nézem helyét s hiába nézem, |
| hogy itt volt élő, ami volt. |
| Gyönyörű cselló bukdácsol az égen. |
| Száraz belén penget a hold. |
|
| s a hurkák füstjében megállva |
| és egyre kormosabb a szárnya. |
|
| Tatár, ha látná, megesne szíve. |
| Fekete angyal áll az égen. |
| Kit és ki őriz?… Nem tudja senki se… |
| Magam sem – hazám! – réges-régen. |
|
|
|