Ha éjszakát is hord

Az angyal… Írtam én és láttam is talán… Valami ismeretlen, de mindig szívig ért a szárny. – Ilyen? – … Kérdeztek így… És én ráfeleltem, versben kiszólva azt, amit titkában leltem. De te?… Nem vagy az! Akkor se, ha kedvesebb mindennél, ami jó, igaz s e mindennél se szebb, de oly való, mely életet szül… S adott is magából… Így jöttél, így elém, mint a test egykor a sárból. A lelkesült test maga! Amely, hogy érezünk, világít, mellen a mell és sugárzik velünk az áradás… A milliók… De abból, csak te az egy, ki szólít, hogy élni kell, ha éjszakát is hord a menny, s halált maga a lét. Ám benne így… És ekkép a csont, már általad, szép valóm, virágzó sejtekre bont.