Mint tölgy mellén

Nem a kétes távol peremén, de itt, szétnyitva fátyolát, völgyed ölén – mint ifjú pásztorok előtt –, rég kóstolt tájadon megint telt harmóniánk kísért… S ahogy ölére hajtanám – idézni élő sejtek egét –, recsegve széthasadt s szirom ajkán, amit takart, szép lényege fekete visszhang szűk partok között… És almadin kristálylapok tükrén lila csermely csörög… És pengeélü hab kék szirmok zöld bokraiba… Gyémánt tövis, örökre már szívembe verve állsz s mely átölelt, most látom pillás forrás-mohák és medvefű szigetjén, ezüst gyertyán-liget lágy fényében elcsattant villanás… Testtelen, de lángjával mégis fényesebb és szívem fölött, mint tölgy mellén villám után vadul sugárzó tűz lobog.