Mert ami lehetetlen

Lehet, csak Granadában jársz talán vadul-zöld ciprusok alatt?… Mert elmentél… Ezért oly némák és sárgák e rózsaszín falak … Sárgák, de most is zöldre válva Fra Angelico fest e fákba az udvaron a rózsáid között, míg te Velencében megállva a nagy, piros torony fokán tünődsz, alig gondolva rám… De este, tudom, mikor a hold sajog, elindulsz, érzem, könnyű gondolán felém… És lehet, hogy máris itt? Mert ami lehetetlen, foghatón nyújtja kezét s szólítva, újra hon, árnyékod ajka mozdul a falon.