Egy ötödik évszak

Rám, aki gondol, nem ember az. Valami érzés, mely bolyong, mióta nincs semmi vigasz. Egy ötödik évszak klímája fog. Olyan derű, amelyben méla öblön vesztegel vitorlám s nagy ritkán megemelve, néha a lánc alól valaki néz rám. Tűnő vonás hullámzó tükre a szív határain körözve suhog, mint parthoz a homok. Fekete sziklák horgonya fog. Fénylik a lap, ujjamon át üzen és hallgatom szavát.