Hálója itt lobog

Ónmázas és nehéz a köd. Bevonja mind, amit talál. A felhő eltéved a fák fölött s vadászni már bagoly se száll. Kéményben ül kormos keretbe. Rólad tünődik?… Avagy rajtam?… S míg zúg a poszméh helikoptere, ajtómba állsz… Fénylik az ablak, a fába metszett és nem árnyék, de túli-táji csillogás ragyog, amelyben – akár ha odalátnék – az álmok népe mintha élve labdázna emlékek kertjébe s a labda átszáll, hálója itt lobog.