A messze is veled

Már olyan messze a föld és olyan távol vannak a fák, fehér és jéggel csipkézett felhőknek látszanak a mandulák… Nem felhők, szerves talaj hullámai házunk alatt, amelyen elsüllyedt a zöld, ölelve téglalap nyomod réteges lösz sivatagok csilló homok-táblái között. És messze, még messzebb az oszlopok s a lépcső, melyen a föl és le is mehet… És állnak-e?… Vagy épp csak ködlenek, melyeket kezed naponta megfogott. De rajtuk át e jellel nő tovább a látható s az elrejtett világ.