Oly jó, hogy néha befogad

1 Egy isten hazája ez a nádas. Egy nyughatatlan istené, aki nem ismeri a pihenést s oly jó, hogy néha befogad. Hallgatom és már-már értem az érdes és tiszta szavakat…   2 Nád-óceánban fűz bokor, zöld élő kas döng-dönög. Néha kék árnyékán megállok. Alattam araszra a föld s egy éber, láthatatlan áram tovább emel széthajló nádban…   3 Megyek a sásban… Mellemig ragyog a harmat gyöngyös vértje. Beöltözöm s e bajvívó mezőn keresztet szórva földre-égre megütközöm vele, velük… Páncél-kesztyűben sujt rám tenyerük.