Áttéve oly tájról

Egy borzolt fény hegyes átlóival kagylók, halak fölötti éggel sokszor már majd az asztalomba nőve, betünk közt húz a messzeségbe… Ahol márvány partok csillámlanak és ketyeg egy ismeretlen morze. Őrtornya tükrén gyémánt – jelét alig olvashatod le, áttéve oly tájról a verset, melynek nem volt s nem is lesz nyelve, de zeng… S a legkisebben át is valami szólítást emelve hív – helyette szóljál –, mert kitárt és ekképpen mindig feléd sugározza nyers mértanából élő és teljes leglényegét.