A kapitány
| Hogy jól lásson és az ólomgolyó |
| találjon mindig pontosan, |
| ezért csillogott fülében gyűrű! |
| Bámulták is a kapitányt sokan… |
| Hitték, szemet erősít az ezüst |
| s padlás zugán, akár a puskacső, |
| arany-keretből nyakig porosan |
| fénylett e szempár élesen elő, |
| mint pisztoly, padlásunk zugán |
| ő célzott rám, a fülbevalós kapitány. |
|
| Mellette bőrből, jólszabott, puha |
| bársonnyal bélelt fekete doboz. |
| Sokszor megnéztem… Benne ült a sas!… |
| Gerendán így, a csákó homlokán arany |
| menyét, oroszlán, sas, pólyák, kereszt |
| és bástyák, nap és oldalvást a hold |
| s még szárnyát sem nyitotta szét, |
| de padlásunk fölöttem szétrepedt |
| s a pusztától a mélykék tengerig, |
| mint délibáb rezgett az ég. |
| Brassó, Ragúza tornya, havasok |
| jéggel-kereszttel lógva, fejtetőn, |
| de csúcsuk közt így is feszesre húzva, |
| a sodronyon, mint zsonglőr, a huszár |
| és patkójától szikrázott e táj. |
| Hallottam, zúgott az a drót! |
| Láttam!… Zengett a vad csikós-galopp |
| s a lóról ím, egyszerre jachtra száll, |
| mint Byron állt már ott a kapitány… |
| Feszült a szélbe dőlt vitorla, |
| olyan ferdén, mint Pisa tornya |
| s fülcimpáján fénylett a kis ezüst. |
|
| Hát nem csoda, mint annyi mást, |
| most engem is szíven talált… |
| Nem ő!… E széles, óriás terep!… |
| És mind… Ez mind, mint birtoka |
| a padlás és a nagy terasz alatt |
| az óperencián a dalmát szigetek |
| és Gács és Montenegró, Hercegovina… |
| Medvék, török és birkanyáj között |
| ebéd után nadrágtartós király, |
| tarokkozott is vele Nikita… |
| És aki lány maradt és itt maradt, |
| zöld házacskából kis madár-szava, |
| tovább csácsogta Stancika, |
| hogy lengyel dámákkal volt a pikét. |
| Csúszkált a lába ide-oda; |
| Vénusszal táncolt a kanász… |
| Szérűn színpad… Madárfogás |
| s az utolsó lándzsázott vadbölény… |
|
| A szétnyílt padlásról bámultam én. |
| cserép között csikált a fény. |
| Már szóltam is neki: – Herr kapitány, |
| ha élne, bácsikám lenne nekem. – |
| De menten visszaszólt a kép: |
| – Minő dolog?!… Padláson tengjek én?! |
| s mint ők Aradnál egy szöget, |
| tán tőletek is megérdemlek én… – |
|
| Így jött le ő, hónom alatt. |
| Szöget is kapott és falat. |
| Mindenki nézte, mint bikát; |
| nem orrában, fülén a karikát. |
| Körében, mint másutt a glória, |
| zsíros legendák, parfűmös Bakony, |
| kondér és kard fénylett s gatyák szaga… |
| Szobánkban máris fata-morgana |
| rezgett s a csontra festett kebleken |
| lángot fogott a rokolya!… |
| Szította csak és szorított |
| a láng a szép selymek alatt, |
| s a jól kifent bajuszvégek között |
| feszült szép illatos szivárvány. |
| melyben a színház és szerep vakít |
| Miramarétól holdas Sztambulig… |
| Fölötte freskó s mint a pávák, |
| legyezők szárnyán földi dámák. |
| Felhők közt rózsaszín, pufók |
| gömböcskék, selymes krinolin-hajók |
| és lóról térdre, lesve az eget |
| huszárok és nem szerzetesek… |
| Andocs sem látott íly csodát! |
| Kardot markoló kemény áhitat |
| sóhajtozott a kunkor léghajók alatt. |
|
| Kit hónom alatt hoztam én |
| s szivarját Mostárból maga, |
| ha intett egy-egy legyező, |
| repült, mint Bugacon a mén. |
| Házunknál így lett legnagyobb legény… |
|
| Már féltem is, hogy zsebbe nyúl s lelő, |
| mert mit tagadjam, mint a pulyka |
| duzzogtam már és irigyeltem őt |
| magát s honát is!… De hogy vigyem |
| padlás-zugába vissza, amikor |
| épp Adakaléba indult ladikon?… |
| S ha versre pendült meg a kedve, |
| Ő Lénaut s Thalyt szerette… |
|
| Néztem, néztem a szétnyílt nagy tetőt |
| s már szólni sem mertem: – Herr kapitány, |
| kiűztük réges-rég a törököt |
| s nyakunkon Ön, mint a basa?… |
| Azért, mert nagy… – Mi erre rím, |
| dehogy írom… – Inkább fejem töröm, |
| hogyan vihetném vissza Önt? – … |
| S ha vinném?… Akkor is marad!… |
| Tetőnk nyitott és állnak a falak. |
| És áll Buda s a létra is… |
| – Hogy néhány fok törött és a török?… |
| Jól látja ezt ő, mert szemét, |
| ahogy szűkültek egyre a körök, |
| csak élesebbre fente az a karika |
| s ha mozdulok, a tarsolyába nyúl. |
| Két párbajpisztolyt von elő |
| s ahogy a kódex és szabály, |
| az egyiket kezembe nyomja |
| és bukfencet vágok majd, mint a nyúl! |
| Mert bácsikám olyan legény, |
| hogy hálából, mint a halál, |
| oly biztosan szíven talál… |
|
| S az ébresztő?… Még ebben is nagy úr! |
| Angyal helyett a kürt s ő trombitál. |
| Recseg a csontrakó huszári mult… |
|
|
|