A kapitány

Lírai groteszk
Hogy jól lásson és az ólomgolyó
találjon mindig pontosan,
ezért csillogott fülében gyűrű!
Bámulták is a kapitányt sokan…
Hitték, szemet erősít az ezüst
s padlás zugán, akár a puskacső,
arany-keretből nyakig porosan
fénylett e szempár élesen elő,
mint pisztoly, padlásunk zugán
ő célzott rám, a fülbevalós kapitány.
Mellette bőrből, jólszabott, puha
bársonnyal bélelt fekete doboz.
Sokszor megnéztem… Benne ült a sas!…
Gerendán így, a csákó homlokán arany
madár és mellén címere:
menyét, oroszlán, sas, pólyák, kereszt
és bástyák, nap és oldalvást a hold
s még szárnyát sem nyitotta szét,
de padlásunk fölöttem szétrepedt
s a pusztától a mélykék tengerig,
mint délibáb rezgett az ég.
Brassó, Ragúza tornya, havasok
jéggel-kereszttel lógva, fejtetőn,
de csúcsuk közt így is feszesre húzva,
a sodronyon, mint zsonglőr, a huszár
és patkójától szikrázott e táj.
Hallottam, zúgott az a drót!
Láttam!… Zengett a vad csikós-galopp
s a lóról ím, egyszerre jachtra száll,
mint Byron állt már ott a kapitány…
Feszült a szélbe dőlt vitorla,
olyan ferdén, mint Pisa tornya
s fülcimpáján fénylett a kis ezüst.
Hát nem csoda, mint annyi mást,
most engem is szíven talált…
Nem ő!… E széles, óriás terep!…
És mind… Ez mind, mint birtoka
a padlás és a nagy terasz alatt
az óperencián a dalmát szigetek
és Gács és Montenegró, Hercegovina…
Medvék, török és birkanyáj között
ebéd után nadrágtartós király,
a hegyi pásztorok fia,
kiről mesélte nagyanyám,
tarokkozott is vele Nikita…
És aki lány maradt és itt maradt,
zöld házacskából kis madár-szava,
tovább csácsogta Stancika,
hogy lengyel dámákkal volt a pikét.
Csúszkált a lába ide-oda;
Vénusszal táncolt a kanász…
Szérűn színpad… Madárfogás
s az utolsó lándzsázott vadbölény…
A szétnyílt padlásról bámultam én.
Ó nem a lábközén, bizony
cserép között csikált a fény.
Már szóltam is neki: – Herr kapitány,
ha élne, bácsikám lenne nekem. –
De menten visszaszólt a kép:
– Minő dolog?!… Padláson tengjek én?!
Végy hónod alá, kisöcsém
s mint ők Aradnál egy szöget,
tán tőletek is megérdemlek én… –
Így jött le ő, hónom alatt.
Szöget is kapott és falat.
Mindenki nézte, mint bikát;
nem orrában, fülén a karikát.
Körében, mint másutt a glória,
zsíros legendák, parfűmös Bakony,
kondér és kard fénylett s gatyák szaga…
Szobánkban máris fata-morgana
rezgett s a csontra festett kebleken
lángot fogott a rokolya!…
Szította csak és szorított
a láng a szép selymek alatt,
mint comb tövén a nadrág
s a jól kifent bajuszvégek között
feszült szép illatos szivárvány.
Színében szinte nemzeti,
melyben a színház és szerep vakít
Miramarétól holdas Sztambulig…
Fölötte freskó s mint a pávák,
legyezők szárnyán földi dámák.
Felhők közt rózsaszín, pufók
gömböcskék, selymes krinolin-hajók
és lóról térdre, lesve az eget
huszárok és nem szerzetesek…
Andocs sem látott íly csodát!
Kardot markoló kemény áhitat
sóhajtozott a kunkor léghajók alatt.
Kit hónom alatt hoztam én
s szivarját Mostárból maga,
ha intett egy-egy legyező,
repült, mint Bugacon a mén.
Házunknál így lett legnagyobb legény…
Már féltem is, hogy zsebbe nyúl s lelő,
mert mit tagadjam, mint a pulyka
duzzogtam már és irigyeltem őt
magát s honát is!… De hogy vigyem
padlás-zugába vissza, amikor
épp Adakaléba indult ladikon?…
S ha versre pendült meg a kedve,
Ő Lénaut s Thalyt szerette…
Néztem, néztem a szétnyílt nagy tetőt
s már szólni sem mertem: – Herr kapitány,
kiűztük réges-rég a törököt
s nyakunkon Ön, mint a basa?…
Azért, mert nagy… – Mi erre rím,
dehogy írom… – Inkább fejem töröm,
hogyan vihetném vissza Önt? – …
S ha vinném?… Akkor is marad!…
Tetőnk nyitott és állnak a falak.
És áll Buda s a létra is…
– Hogy néhány fok törött és a török?…
Jól látja ezt ő, mert szemét,
ahogy szűkültek egyre a körök,
csak élesebbre fente az a karika
s ha mozdulok, a tarsolyába nyúl.
Két párbajpisztolyt von elő
s ahogy a kódex és szabály,
az egyiket kezembe nyomja
és bukfencet vágok majd, mint a nyúl!
Mert bácsikám olyan legény,
hogy hálából, mint a halál,
oly biztosan szíven talál…
S az ébresztő?… Még ebben is nagy úr!
Angyal helyett a kürt s ő trombitál.
Recseg a csontrakó huszári mult…
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]