Farsangi versezet
Csokonai kaposvári szoboravatására
| hogy Somogyban születésnapomra |
| esett e szoboravatás, így az eset |
| kettősen is megörvendeztetett… |
|
| Meg ám, hogy Vitéz Mihálynak |
| végre Kaposban szobra áll |
| s tolla alól már nemcsak poéta-álom, |
| de maga a való tündére jár. |
| Itt vonul előtte ím e karnevál… |
|
| Előtte, mint vidám hadvezér előtt |
| nem éles, szerkesztett fegyverek, |
| de harsány szinpompás sereg, |
| – mint Velencében a vizen – |
| csak itt kövön és aszfalton kopog |
| és ropog a patkó és szekér |
| a város fő útján és terén. |
|
| És e vidám nép fölött és vele |
| feléd integet Kossuth keze. |
| érc-szobor-kezével gratulál |
| és látom, nyújtanád Te is |
| a volt hercegi ház tövén, |
| Te vidám és nagyszívű vezér, |
|
| És ez szomorít és kegyetlen, |
| hogy vidám vezérünk e szemlén, |
|
| Így állsz, csak így Kaposban, |
| hó papíron és vad tájunkon át |
| szárnyalva és gyalog a fél megyét |
| e kis és nagy hazát itt vitte… |
|
| De ragyogsz így is! Akár az ég, |
| bár csak a melled döntheted felénk!… |
| Döntsd is, héroszul örökre! |
| S teszed, szerényen is, mert Vitéz |
| kéz-láb nélkül is olyan legény… |
|
| És hallom – és szavad leint – |
| mert ha farsangi módra is, |
| de szavad komolyan vidám. |
| Hadd hallja hát e karnevál! |
|
| – Láb, minek?… Van itt másnak! |
| Ki is tapossák, amit megkívánnak… |
| A lényeg, hogy nektek legyen |
| másszívű dámák és hercegek!… |
|
| És szemetek is, akár a sas, |
| hogy lássátok, mint akkor én |
| merre tündöklik magyarul… |
| merre vigyen az út e honban! |
|
| most is és akkor is így akartam |
| árván a két palota között, |
| mikor a megye és a herceg |
| kegyesen vállon veregettek… |
|
| Ám a nagyúri karnevál felett |
| akkor is láttalak titeket |
| s mely olyan komoran volt vidám, |
| átírtam pukkasztó eposzba azt, |
| abba a farsangba is festve tavaszt… |
|
| Dorottya!… Hajnallá derülve |
| azóta és most is itt lebeg. |
| Maradjon örökre ifjú bennetek. |
| Fölöttem és nézzétek, fölöttetek |
| pirosló-gyöngyös szárnya zeng, |
| s ha nekem nem is adtak lábat, |
| nem kettővel, de mint a fa, |
| melynek földje a világ-haza, |
| „az áldott országba” Somogyba beérve, |
| ezer gyökérrel, gyümölccsel, levéllel |
| állok ím köztetek vitéz reménnyel!… |
|
|
|