A Ponte Vecchión

Firenzében, ahol megálltam, nagy ívek suhogtak körül az aranyművesek sorában és nem a brilliáns és Kert tüze, körülzúgott a fekete… Éreztem szívemen, hogy ég! Lábam alatt az Arno is szaladt s mint lángoló Tölcséred mélyén, parázsló sebbel álltam, az aranyművesek sorában és köröttem az csak tágult, mint távolabb és beljebb, a kilenc Kör egyre sebesebben! És itt e vad komédiában nem a brilliáns tüze, arcodnak metszett, tiszta éle világított vigaszt a Híd s a vesztett Kert fölött a fényben zúgó feketébe…