Oszd szét titkodat

Már csak a tüzet, már csak a prést fedi, e tető oly kicsi… Az égtől is megrogyó kéményt alig, de még körülszegi. Így áll a dombháton magában! Ropogó hó veszi körül. – Rongy jelkép e téli világban? – Romjával mégis hegedül. Hallom, ahogy körüljárom én s míg tüze kezet melegít, hét szarvasra vágódik a fény. Törzsek villognak, gerinceik… Így vonulnak… Satu szorítja: a fagy és a korgó belek. Hogy állsz még, ránk világít nyitja és titkotok is emberek az ércpofájú satuk alól, melyben, mint a fürt a világ és lélek… De itt valaki szól hozzánk és hallgatom szavát… Megállni ekként alattatok ostyánál fénylőbb áhitat! Nem barbárul, mint e szarvasok… Kis tető, oszd szét titkodat!