Tövének vissza sem felel

Egy-két nap jön a fanyarízű ősszel, amikor könnyű lesz a csont s az ég. Megbarátkozunk a rezgő levegővel, amelytől vattás, szebb e hegyvidék. Rókák nyomában járva, guruló kövek bazalt várában zörög a dél. Sólymok, galambok egyre följebb; kering a toll s egy villanásnyi szél jelez, hogy oly rövid e pár nap itten, akár a szüret kétszázötven éj után… Suhog a kráter ölében az Isten és már arany csapással ott a fán gyantás vérben a fejszevágta jel, hogy lehull, mint az a korona, amely tövének vissza sem felel, ha kérdi: – Kinek leszel az otthona? –