Kapás-emlékmű

Vörös golyók… Szárad a paprika… Rókarőt a bokrosok sora, s majdhogy ujjamra száll a cinege… Nagy kövek nyomják a vállamat. Könnyű neked zöld cinege! Nehéz a kő, de mindegyik olyan csiszolt, akár az istenek… Szédülve, lábon eget cipelek. Déli egünk torzóit – Pheidiász – vad indás hegyről hordom én… Hol pelyva-sár, patics a ház s makkfák között kopog a tér. Itt emlékmű alá a cefretömb szárad és vésők helyett, csak satu töm. Kapások szobra!… Ide kell e kő! Úgy rakni föl, mint törte az idő: embert, meszet és hatalmasan, ahogy széttépte e kavics a vasat. Vállára kapát… Szárad a paprika… Szobor fejére gombos korona.