Rettentő szépségek között

A bakon már kora reggel – fölöttem köd, lábamnál harmat –, vesződöm az elemekkel. Hordom s aprítgatom a gallyat. Csattog a fejsze az idő ellen. – Meddő?… De védekezni kell – … Nap se látszik… Egyre hidegebben és mindig élesebb a jel, a stigma, amelyet ráütött a létre önmaga az élet. E rettentő szépségek között mind szebbeket szülő enyészet. És csattog a fejsze ellene! De vissza is hatalmasan mindenben s pontosan egyszerre s forgácsának is éle van…