Változatok egy érzésre

1 A moszat fürtös erdői alól árnyékként suhant a hal. A levegő bokra vízre hajol s ez fénylik a világ dolgaival. Két part között csillog a suhanás tükrös felszíne. Innen és onnan és végig az oszló valóság ragyog a semmibe. Lábamnál hal… Fölöttem sólyom s az ég s a víz is jeltelen ragyog. Nyúlnék és nincs… Mibe fogózom?… Iszonyú árva?… Még az sem vagyok!   2 Valami kimondhatatlan árvaság a leglényeged világ… Se atyja… és anyja is bújik, ellökve messze húgaid s ekképp ránk mi is maradt? És kihez szólhatnak a szavak? A földi és éteri süket falak farkasüvöltést visszhangzanak.   3 Kinek nevében szólok, nem tudom… De mint akit körülvettek sintérei, úgy állok itt… Kutya vonít a túlsó domb felől. Jó ezt is hallani, mert házunk is ledől. Kikezdik szép vonásait és aki elhagyott, az vissza sohase térhet… Be is temethetne itt ez a téli enyészet.   4 Már talán nem is az ihlet valami más kell hogy segítsen mint a szerszámok ablakot melyen át hová is láthatok egy tájra melynek nincsen fája de árnyékába ez sincs minek és kik azok akik segítenek, hogy mégis mint út végén a ház valami szikrázó fényben állsz s kezedből versek és szegek csattogva messze-messze fénylenek.