Románc
|
Anyám emlékére
| csak ment, ment; makkos kalap, |
| nem válaszolt, nem is felelt, |
| lányára vissza se nézett… |
|
| Nagy réten csattog a puska, |
| nyulat hoz hajló fűzfaágon, |
| a hurkon fácán, pitypalatty… |
| És áll a vizsla, csahol a kopó, |
| a mocsolyából négy tiszta talp, |
| mint tündérrózsák szirmai… |
| Alattuk két sápadt gyermekarc: |
| örökre már békás iszap alatt. |
|
| És csahol a kopó és visszanéz |
| holtan a két kicsi barát… |
| oly metsző…És sípszó, |
Ki fütyöl?… |
| Két mosolygó vadgalamb repül! |
| És újraÉs sípszó! |
és mégse jön |
| lábamhoz, hiába szól a síp. |
| megy, csak megy, már utána… Nem felém, |
| a nyárfasorban megy a bécsi vizsla: |
| a puska, a makk, a hárs is… |
| Már alig, alig hogy látom, |
| És valaki egyre-egyre csak sípol. |
| Nagy réten fütyöl metszőn, kegyetlenül! |
|
|
|