Eudémonia
| gyűlnek dolgoznak a napok |
| az órák és percek kegyetlenül |
|
| és most már hogy lassan vége |
| és úgy áll minden a világba |
|
| hogy tovarepül és átlényegül |
| de ott is dolgoznak azon a szérűn |
| csontjaink s a tér vázán a szárnyak |
| s az egész csak mélyebbre szépül |
|
| fehér síkok között mozogsz |
| tovább lépsz vagy az árnyék |
| mely ha nem is mozdulsz vonul |
| s a fény bejön nyáron a ház ég |
| s az áram amely a falban fut |
| csak pillangók helyett a denevérek |
| csapkodnak zárt kelyhek kapuk fölött |
| a titkaik szirmát se érve |
| a könnyű szív zavartalan hona |
|
|