A nem-létező elmúlás versei közül
1
A lebontott pince helyén
Kertemben állt,
s most átjárunk rajta…
Zöld ajtó lett… Teljes…
Kilincse sincs.
Küszöb?… Hová?…
Át sem kell lépni már,
oly teljes a pusztulás?
A láthatatlan végtelen
üldögél vasatlan fokán…
És néha én.
A nincs ablakán kinézek ide,
ahol e pince állt
és érzem e zöldben
a négy falát…
Görbíteném a rácsokat,
de mint a börtön,
nem enged…
Áll a pince!
Kegyetlen itt maradt…
2
A volt gazda
Ne háborgasd helyem…
Én is vagyok, mint te!
Hát hagyj pihenni,
te vak!
Pihenni itt s nem ott.
A többi közt csupán
csont a csont,
de itt
fáid között itthon vagyok.
Itt álmodom és alszom is.
Ne háborgass,
te vak!
3
Csak a fal és a szög
A fügefa-ágak között
ketyeg az óra.
A fából rakott…
Nem ette meg a szú.
Az idővel pontosan halad.
Csak a fal
és a szög is kiesett!
A számok?
Az égbe álltak.
Beverte az a kalapács.
Olvasd a kerek
fekete lapon…
Oly pontos és úgy ragyog,
akár a csillagok…
[
Digitális Irodalmi Akadémia
]