Sejtektől árnyas

Mászkálsz a mandulák csúcsában. Hajlik és libeg napod. Szedegeted fűzfa kosárba a hajnalod és alkonyatod… Földből nőtt tündérek ága… Kis zöld kagylókba rejtve öt ujjadon vakít tája! Elhozták ím kezedbe a mész, a tűz hajdan-korát, melyet itt hagyott a tenger. Világít tizenkét koráll szigetjén soros szeptember. Alattuk hüllőfarkú gyík a forró kőre rátapadva sárkányfogakról álmodik, melyekkel itt lapul e falba őstársa, száz gyökeret hajtva s e mandulák csúcsából én tapadnék följebb, magasba, mint szalakóták, cinegék. A kék-narancs tollak íve feszít kettős tenger fölött. S pincénk döngő tatjáról nézve kosárban csak az ősi köd tavunkról!… S e fák kagylóiból?… A csontkemény, determinált sziget s a mag csirája lángol. Sejtektől árnyas kusza fák…