Mintha az egész

Ahogy az óra nálunk ketyeg, nem hallod… Alszol messze-mélyen kis rózsák és nagy csillagok alatt földben s tőlünk elszokva régen. Csupán a magok és források idézik az időt és minket s visznek tovább e földi létbe hálóba s kékbe szőve lényed és kilépsz az égbe és a völgybe. Habok közt fürdesz, mint a nimfa s most fénylik csak szemednek zöldje. Terünk ekképp hódítva egyre körül veszel, már többet tudva, mintha az Egész tiéd volna.