Mely több már jóval

A pincémben, mely lényed őrzi, nélküled fejtve a borom, simítva tölgy edényeket, tünődöm néma ajkadon, mely érintette e poharat és íve, a visszatérő, valahonnan hozza a szavakat, mint perceit a vad idő, hogy vigyen, de úgy takarva, hogy fényesen és nem is várva, a legszebbet villantsa szárnya, mely több már jóval, mint ami volt… Így kisért e szikla-bolt, együtt veled pincébe zárva…