Partunkig hozva

Az árnyék áll… A víz szalad… Itt vagy velem a fák alatt, e víz színét alig csak érve ragyogsz, mint nyárfák tükörképe. Fut a folyó-idő, de rajta átdől az odaát e partra s az állandó, ami a lényed, közénk köti a zöld mélységet. A túlról így, egész e partig reszketve kezemig hanyatlik s nyárfákkal, őszi, messzi éggel oly súlytalan, hogy nincs mi mérje. Tükör síkjában él mélysége, más távlatot ragyogva széjjel.