Szövetségben velem

Már duzzadt, élő vánkos a moha a mészkő-vályúk őszi öblibe s amit a tudós nem ért meg soha arról beszél, míg lassan hűl köve… Esztendők délutánjai ragyognak. Egy nimfa-táj késő-virágos ősze. Itt vannak mind, amik csak voltak, a sejtek és kristályok fogják össze s szavad bujkál, ahol a cinkék és látják is és át is adják szövetségben velem e sziklák. Így járok itt s ezért magamba, mert kinek is, ha nem nekem adnák, amíg reád emlékezem.