Mészkőhegyünkre

Hogy rád emlékezik, így benne te tovább is élsz s mint kegyelem szólítsz s öt érzékszerven át a véges máris végtelen e mészben, melyet a tenger itt hagyott házunk előtt… A volt idő felém fordul, veled ragyog, hegyek nyelvén szólít a kő. S mert így és ez marad tovább is, utánam néz majd odaát is arcod ez óriás egészből, mert minden változás, s a vágyak kiteljesítői csak a világnak. Ezt olvasom most itt e mészből.