Mint vad klastromban

Az árvák ezüst fénye rajtad s a korán megismert világ halk szépségeit és iszonyát nemes derűvel elfogadtad. Mint vad klastromban, e magányban suhogtál, osztva fényedet. Nyitott volt szíved és kezed s veled együtt, messzebbre láttam. Soha nem kértél semmire és semmit sem vártál soha. Az önzetlenség mosolya egy feszes rend parancsa nélkül a tettek márványába épült. E sort is az ragyogja be…