Entrópia?

A romok is lassan összedőlnek. Minden kisímul, mint a lap. Mosolyognak a hegyre a völgyek és emlékeink hol is alszanak?… Barlangok?… Kövek?… Vagy a gyökerek?… Régi versekből hosszú hangyasorok. Hagymákból zöld kardok köszöntenek s az árnyékok mindig boldogok, mert valakit másolnak egyre és néha olyan szárnyú is akad, hogy aki elment és mindörökre, valója mégis velünk marad, valami tisztán-reszkető világ, amilyent csupán a forrás tükre… Így rezdülsz a bordámon át s együtt úszunk a szálas fűbe…