Mert végül is

A rend maga: a volt!… Valami paradicsomi pillanat az első hét után, parányi pont az épp megszületett menny alatt… Aztán elindult minden itt időnk és talpunk alatt és a világ csak ezt mutatja, a lebontás vonalait. S benne elomló arculatát. Mert minden csak odatör, mint a szobrok és az anyag sorsa. Villog a kvarc dirib-darab tükör s a szervezet és szervezett szétosztja magát és csak addig él, míg vázában épp tartani tudja a változót parányi sejtjeinél a létezés törékeny egyensúlya. Nincs aki és ami ellenáll! Mindennek lényege: szétbomlani, mert végül is nem tökéletes a világ, s az a kezdés sem volt paradicsomi.