Valami nem is létező

Már csak azt teszem, ami kötelesség. Takarítok magam és időm között. A csillag így kéz-közel jelenség s járok a szennyes pályák fölött. Beteget ápolok… Kijárok másoknak és a szavakat tisztítom, mint sártól szerszámot a napszámos, ha ráragad, hogy újra kezdjem… Elülről, amit a nap majd rámszakít… S a térben megbújt tettek!… Kegyetlenül nem is a való, ez alakít, e meg sem rögzíthető sok oszlop! És iszonyú szobrok árnyékujja int… Égtájak, elemek között a zord létezésben pántoknál valóbb e híd, mely így feszül és így vezet arányok, ábrák, lelkek között. Valami nem is létező emlékezet kegyetlen eszméje ideköt, mint a világot a ködből a pusztulásnál is szilárdabb idő. Vagyok hát magamban s magam körül, ahogy a sík és benne a kő…