E fény-hideg

Vad zöld ölén találtam rá, sarkig nyitva a vaskapu… Zord fák között a sétány útján a szél süvítve fujt. Zaklatva vitt és tört gallyak fonnyadt lombját lépkedtem át. A hídon túl fekete hattyúk húzták hó-ormok csillagát, melyet bárhogy akartam is, hiába nyultam érte, eltűnt… Magasba, mint a sas? Vagy mint e kristályfalú mélybe, a tőr szívemből hullva, de pengéjének hideg éle a parkon át tovább kisért, akár a hattyús csillag fénye… Mert ez szorít, e fény-hideg, s a sarkig tárt bezárt kapu… Zord tájon leltem én e parkra! Útján a szél vonítva fú…