Élővé zöldülő

Pontosan vándorolunk mi is, akár a hangyák, a lepkék, a fák és a virágok is… Egy szabályhoz kötött jelenlét rendjében egymásra terítve, mint tengerfenékre föveny, rakódunk sulykolt, elhagyott ruhák. Iszonyú kővel mángorol a menny s e szervetlen óriás terep nem is oly szilárd ölén e holtával élő szőttes világít… Áramlik tőlünk és felénk… És az benne a szép, ahogy körülfog és ragyog minden és éberré, szebbé is az tesz; ez élővé zöldülő feledés hangyákkal, pillangókkal az irdatlan tér fölött! A léthez kötött telt lebegés kisimult szárnyain az a csönd, amelyben úgy fénylik a képlet, hogy benne csak minden pontosabb. Ahogy számolja halhatatlan mély tengerét a habra omló hab.