Mert végül is

Kilépve most a parkba, semmit se látok… Amiről biztos voltam, magát a világot. Csak köd… Mögötte sziklák, rózsalevelek? Vagy csak fejemben, mert itten nincsenek… Csak köd, melyből az ember sziklát és levelet farag, hogy a sok semmi kitöltse a teret. Mert végül is, tudd, semmire süt napunk! Köd nélkül is a ködben otthon ekképp vagyunk…