Arcunkat faragják

Kékarcú emberek forró bádog tetők cincogva szaladnak köves legelők Ledőlnek a tóra Asztalomhoz én Kilép a forrás oly kéken hogy már feketén fénylik akár a láva megizzadt naspolyák koszorújába Fodrán pohár röpköd Dönög a délbe a világ tikkadt száját alig érve Szívemig zizeg akár a dongó Vele a vihar jeget-tüzet osztó Fényes kalapáccsal csapja a tőkét lándzsával veri át kék teli tőgyét mint az a kapitány Kopog a kő bádog Arcunkat faragják kőből jeges lángok