Hogy el ne szállj

Kopog az ajtón a hosszúcsőrű, mint szép jelenés, a banka. Szárnyas hercegnő délről, ragyog tollbóbitás sisakja… Két oszlopom közé ki küldött, mely poéta verse?… Rejtett csillag kegye?… Szemben, némán, velem, – sort váltva sor – itt áll szárnyán az írás. És maga is az: a Jel! Oly ritka… Véletlen nem lehet!… S hogy el ne szállj – tanúm, ha vallani kell, megannyi tárgy –, híred előtt, mozdulatlan, szárnyadig hajtottam térdemet.