Kit kerestek

Könyvvel a mellemen egy elhagyott házba, kövek, felhők alatt fehérbe, zöldbe zárva, befed a mész s a zöld szőlővirág… Fölöttem hegyi bánya ragyog, akárcsak az a szárny, mely élét, míg száll, szívünkbe mártja… A nagy lapoknak szárnya és köve szorít, lélegzik mellemen. Szinte a házad emelem hegyi magány. Csak zöld vessződ jelzése még ha biztat, faladról egy-egy levelet néha, hogy szakítsak s a volt gyümölcs-ízét s mi fürtjeit veri, pár sorban elküldjem neki, két ujjammal döntve kövét… Kit kerestek, íme kilép.