40 Kettős ünnep

..... KETTŐS ÜNNEP?! ......

A halkuló?… És a reménytől hangosabb!

És köröttünk időcsiszolta,

kézformálta kövek

sáncai a KERT körül…

Gondosan rakott bástyák kövei

a félig semmin…

És teraszok… Kavics-gúlák,

mint ős-népek

óra-oltárai…

Rajtuk és fölöttük kel, delel

és nyugszik Napunk…

Oly pontosak és pontosan,

mintha egymást mérnék.

Idelövik a perceket

a sugarak, kerek malomkövemre.

Két kör ........ Tűzből és kőből!

És itt, ezen, a kezem alatt,

amelyet ő nevelt,

a búza lisztje folyt

e kő rovásain:

Akár a SZERKEZET irdatlan

malmából kövön, sejten, égen át,

folyik az idő, mely kezünkkel

együtt csiszolja még

és rakja

kék süllyesztők vermei..... koponyaarcú sáncok,

fényszóró csontgúlák

között… és előtt.... és körül

ezüst-kagylónk ölén,

íme

őszi drámánk:

„A SZŐLŐ ÉS A PINCÉNK”

színpadát….

Még itt...... s ...... nem ott,

üres csillag a csillag-sivatag között!

A Heszperidák kertjén innen,

Atlasz nélkül is fölöttünk még az ég

s a félig semmi teraszán

kezünkben a kulcs.

Nem a gyönyörűt… A múlt-nyitó…

Új Képlet.

És a Kulcs maga a Kert!?

És reményünk oly végtelen,

mint – mondják – maga a halál.

Oly fényes,

hogy e hegyi-aréna szinpadán

néha már abban sem remél,

hogy tovább élnek

a szellem kövületei,

mint mészben a gyíkok, páfrányok, csigák…

Jég?… Por!… Scott?… Irwing!…

– És a sivatag Echónak sem felel? –

Ásóm nyele világít… Gyertyaszál…

Kerti szakadék partján írok…

… Pozdorja közt…

Tavunk tükrén,

– e millió világ szigetjével sugárzó térben –

eggyel több palack

bukdácsol, mint a szivárványnyakú vadkacsa.

Bukdácsol az üvegnyakú remény…