37 Ki küldött

KI KÜLDÖTT ide   aranyló fürtjeink közé? –   Itt sántikál… A kurta som   kezében rontásra szánt.   – Öklében ez, nem a tobozos fenyő! –   A szüreti traktoros-lovas menetben   nem a BOR-KIRÁLYNAK jogara.......   Fütykösével, szemével odasujt.   Lehull a fürt a bottól   és szemétől le az ért öröm   lovak patája.... abroncsok alá....   Biceg és sántikál s ki tudja, hogy,   de látta már a puskás őr is,   látta, ott állt a Kőfej szirtfokán.   Pruszlis, sapkás, tollas, sánta sas…   Látta s ahogy onnan, fölötte   jártatta szemét, úgy borult   s csak addig a határ s mikor   az árnyék a fügefáig ért,   a csősz arcához kapta fegyverét…   És ekkor, a célgömb kis rezén   egy villanás… eltűnt!… És a nap   egyszerre végigcsapott ismét a kert fölött…   A kis hegyőr mézes szüretre gondolt.   Eltörte fegyverét… Az öntött, két   ólmot kivette, hogy megmutassa   és aztán emlékül tegye, – ablak zugába – a puskapor nélkül ölőt…   De akkor, a fügefa alól   már lépni sem tudott.   Ott bicegett a rizlingek között.   Som-bunkójával, mint a csép, hadart…   Markában már, mint a tűz,   sütött a két golyó… Eldobni   sem tudta már!… Üres volt…   Mégis égetett!   A puska nélkül érkezett…   A szétvett csövet, amelyen ott, az állt,   a kő izzadt tövére tette…   Jött, hogy tudjam… Én is… Ezért…   És baltára cserélte fegyverét,   mert azóta is itt biceg,   közöttünk, akiről senki sem tudja,   hogy ki… Csak azt,   hogy miért   küldötte közénk…