36 És a pince mögött

ÉS A PINCE MÖGÖTT, a hegy alatt   földbe ásták a papot.   Csupán feje maradt a gyep fölött…   A kányafa és galagonya, füleskosbor   és leánykökörcsin és a szulák is   csak nézték a papot!   Szeme, mint a virág.   Nem néma, de amelynek ajka van,   és szól, olyan virág…   És nem váddal, reménnyel szólt   s reménnyel csillogott   a pap szemében a szirom. – Nem a sírom ez!… Hogy életem legyen,   ástak ide a hegyiek…   Szülőanyám halott!   Csak ő él még, e föld, s hogy meggyógyítson, ölébe ültem én…   Erőt, hogy kapjon a szár.   Erőt – s az elásott kéz helyett,   szeme intett a szőlő felé –   a kéz helyett, amelyik oly sokat tartotta azt a kelyhet és azt a poharat,   melyet fénnyel töltött meg ez a Hegy…   Előttem, itt, íme   üres kézzel a földben, a test.   Huszonöt gyökérrel ereszkedett   a ZÖLD TŐKÉK közé   és barbár virágkoszorúval   a homloka körül   világított   az élő remény…