33 Fagyott nyomok

FAGYOTT NYOMOK a talpam alatt.

Vacogva bújnak ezek is

a sóhajtozó zsúp alá…

A Kőfej hideg homloka s e cella

közt szétdőlt présház romok…

Földönkúszó szőlők rémülete…

Hó támasztja a vesszőt.

Jég fogja össze a követ…

Ha olvadni kezd, korhadt hordókra

omlanak… A pincének se lesz nyoma.

A szőlők emlékén kopasz tőkék

sötét gyertyatartói állanak…

Nem keresi senki e pincék ajtaját…

Csak hegyközségi búcsuk idején

látok néha egy-egy idegent

üldögélni, dongák, rozsdás abroncsok

kövei között… Az egyik árnyék

lábánál egyszer egy gyermek ült…

Fogta a kezét az öreg.

– Talán, hogy el ne szálljon, Ő?…

Vagy el ne fusson, ez?… –

Elhozta csak… És vett neki bábot…

Elhozta… Látni akarta mégegyszer

e helyet s hogy a gyermek is lássa azt!…

A macskás remete házát is,

ahonnan néha lenyelt szavak

jajgató nyögése hallik!