24 Ragyog és vakító

RAGYOG ÉS VAKÍTÓ fehér fényben

méri perceimet ez a Kert…

Törzsek… Virágok… Fürtök… Mohák…

S mint óraingám rézlapjába

dédem nevének kezdőbetüje,

kapaszkodunk az Időbe

mely csillag-némán

fogja e karszti-kerteket…

És e nyers kövön és kőben,

mint árnyékát, testén;

mint magzatát, méhében,

viseli és hordja

e földkorszaki és kozmikus

históriánk és szőlőnk számlált éveit…

E számnélküli számtan végtelen sorában

ez a mésztönk… ez a kő,

amelyen állok,

csak arra jó,

hogy rajta .... és ..... benne

a pusztulás világot teremtsen nekünk…

A szerkezet rengése, az üres szél,

az édes és sós fürész,

a jéggel testvéri tűz!…

Így nézd Kertemet… Ezt művelem,

e nyílhegyektől zizegőt!

Így nézd a bordáim közt lüktetőt

és azt az álló, tüzes Korongot is…