4 Bordáim rácsában

BORDÁIM RÁCSÁBAN áll…

És meszelt cellám előtt

a másik kettő:

a mészkőre hajló molyhos-tölgy árnyán

az egyetlen élet

és az egyetlen idő…

És a tüzes hegyen, ahogy összenéznek,

e villanásban egyszerre töltik

értelmes egésszé

az ellenünk végtelen teret.

Értelmes időtlenné

az éppen nem örök Világot.

S már fénylik a szárazság fája.

Világít a molyhos-tölgy.

Nem az értelmetlen, az értelem

zöld levelei, mint a versek

ragyognak ágain…

A megtestesült idő!

Mintha az ragyogna itt,

cellám előtt

az élettől kézbevett idő…