Újévi bordal

Hogy vert a jég!… Bizony szikrázott mind a venyige. Így emlékezik, mert úgy volt: első szüretjire… A jég, a kéz, a nap együtt szedték a fürtbezárt nedüt. Aztán egy bivaly-felhő száguldott végig… Havat rugott… Szikrázó tiszta port! Emelem rád, hazám – szeszélyes klímád és szíved –, de íme itt a bor. Te verted és tüzelted így, tapostad és a prés nem oly kemény, mint karod. De zöld a feledés, mely itt ragyog kezemben és kutatva rajta át, e tiszta glória alatt nem azt lesem… A sors pincénkre fénylő mosolyát.