Fölébred száraz kráterében

Betonvermekben gyűjtjük a vizet s az időmérő hegy nyarában zománcos bádog hordja szét… Bójáktól csillámlik az alkony s fölébred száraz kráterében, kriptából kél a kislombú remény! Elrúgja görcseit, a férgek odvát s a kőbesulykolt tölgyfa most lényegül… Föláll lobogva… Rálép a jura mészkövére és vermünk tükréig, mint tündér robog… Hogy rálelt, akár az anyját, csak nézi és benne: önnön arcát! S a víztől visszavert mosollyal a kútból is kilép a hajnal.