Kör zárja porba

Tüzes pozdorja… Szirti kaszáló… Ha csak sárga lenne. Hajnalonta még az igénytelen sűn sem keresgél benne… Kegyetlen lángban szétesett sziklák vad, mészarcú láza. Ezüst-tövis szurkál körül, mint fecskendőtű lángja. Valami meddőn tiszta tűz szaga lepi e vert teret. Sasok helyett kis fényes tücskök gyásza tépi az eget. Izzó kulcsaid jegye ég belém és hangyasav, darázs-fulánk, de sarkamtól ötven láb mélyen – tudom – a kristályvízű ág rohan és hűset, szívet se hajt! Partot?… Még azt sem ér. Gejzir-virága lent a tó alatt possadt iszapban mállik szét, mint itt e zöld, gyönyörű gyik a kádban, mert szomját oltva kapkod az élet… És sárgul a pajzs: kör fojtja vízbe… Kör zárja porba, s hófehér meszelt falon a való mezítlen vált ruhát. Csak nézi-nézi s még árnyékáról sem ismeri föl magát.