Oly arányban

Fáim… Elveszitek időm!… Szőlőm… A verseim?… Tollam lángjába mikor néztem? Sötét kertünkben ketyegnek perceim. Csak szívem ébreszt: a görcs s a szomj – nem pincém –, a tüdőm fölötti szorít a szóra, hogy kidobjam, mint cukrát, savát a fürt, a torokszorító kínt, hogy itt… De oly arányban, mint ti e földnek lángjait.