Tudattal bár

A rügyek közt, akár a párduc feketén megáll a macska. Tavaszi téboly… Terített asztal fölött a gerlék hangja szívébe tép, hogy szárnya nincsen, torkon ragadni! Őrület szikrázik át a rügybe, fogba s szálankint húzza a füvet, akár a tollam – mert nincs nagyobb –, formázni, mint a szárny s gyökér! Tudattal bár, de mint a tűz, mely énünk szebb pólusában ég.