Epigrammák és xéniák^*

Mérce – Parányi? – Nékem végtelen, mert csupán véle mérhetem, melyről te úgy szólsz, mint a mérce. A kozmoszról kotyog a jérce.   A barackszedő Epikúrosz – E hullott barack a fürge hangya csárdája lett!… De így is a kezembe szebb, mint a legszebb tündér vénuszhalma s mint Aphrodite édes melle. –   Fekete hold Szunyókálok… Versem felét alig írtam… Esteledik a szívemben s ujjam begyén fekete hold sarlója kél.   Mester Kovácsolja… Rakja, vasalja világát!… Nem úgy, mint a fák, melyek szárnyukkal egyre nőnek s bennük a fészkek és az áriák.   Források Minden szó: Eszme! – És minden sor: Újság! Amit olvastak, abból fújják s minél messzebbről, annál inkább, s mint források folynak a tinták!   Ó stíl, mint új divat Vénusz herékkel… Herkules bot nélkül… S a jó itész gerjedve beleszédül. Fuldoklik, mintha nemzene s zihálva a legnagyobb zsenit dobja világra.   Egy megrészegült kappanra Addig küldte a versét, jó kritikát kunyerálva   míg a tojásból – nézd – vad kukurí kerekült, s menten, mint sarkantyús már cicerélni feszül, sőt   verseiden próbál hágni magasba e korcs.   Reklám? A reklám nagy dolog. Hát mindent megragadsz. Hajadnál fogva hordod önmagad, majd zsonglőrként, míg zsebrevágod lényed, a szövés résein hatását nézed.   Előbb-utóbb Kerek bugyor… Keményre tömve… Előbb-utóbb magam is közte, de addig is s talán utána vigasztal egy szárny suhogása.   Ifjúság Húsz év előtt ezt írtam egy papírra: – Hökkenteni, de minden pillanatra! – Arany testedtől csobban most a tinta. Szép tündérem, ne hagyj egy pillanatra!   Ziza Condráján új csengők és új szalag… Minden bogáncs belé s vele szalad. Loholva dől rá minden útra s izzadva minden tiszta kútra.   A sors könyve Iszonyú könyv… Egyetlen egy sora és minden könyvnél vaskosabb kötet. Betűtlen is sugárzik lapja és szól és hall, bár néma és süket.