| Nem látsz mást kicsi nimfánk csak csupa fényteli tájat? |
| Ormok alatt heverésző költőt?… Ajka a méztől |
| illatozó dalokat fuj s mint szivaros, ha pöfékel |
| mindig kész karikákba repülnek a versei égbe?… |
|
Szajkós ósdi szöveg! Fújod a régi sipon? |
|
| Nem tájkép! Földem s dalom egybe s együtt ez az ország! |
| S nem pingálgatom én, mint Pöstyént hajdan anyácskám. |
| Anzihtsz sem, se görögből cseppent tinta, higítva. |
| Iskola, élet, mint a parasztnak a földje s eképen |
|
ő tanit és táplál! Nem modelem, de anyám! |
|
| Élmény?… Érzés?… Ezt se betükből! Tőle tanultam. |
| Nem dominózva kirakni, de öt érzék tüzivel szép, |
| így tanitott, így nézzed a könyvem, mert csak a kezdő |
| rossz madarász nyögi – hol van? – s közben zeng a csepőtés. |
|
Járd föl az erdőt hát s lásd meg a fészkeit is. |
|
| Egybe süríti e kép s vonalával a lényegesig visz, |
| nem papiron, de a vegytan képleti tájain is túl: |
| s tudd meg, nem fujom én, de kovácsként edzem a verset |
| és cukrász se vagyok mazsolázva a korszerü szóval… |
|
Nékem anyám föld, nyelv s bennük a gondolat is! |
|
|