Egy meghökkent barátra^*

Bosszant, hogy elhagytam Árkádiám s nem dőlhetsz tiszta fám alá?… Én most is ott lakom, de mind, ami neked csak árnyék volt és fa, lugas, nekem szívgörcs – míg műveltem –, és verejték sós magja volt, hogy legyen lomb, öröm, ha jössz e tüzes és kemény hegyen.